Bankok és biztosítók cseréltek gazdát az elmúlt napokban a térségünkben. Mintha egycsapásra elindult volna valami, amire évek óta vártak a szakemberek. Tényleg itt van az integráció és a konszolidáció kora?

Az elmúlt napokban váratlanul sok, egymással amúgy nem igazán összefüggő pénzügyi tranzakciót jelentettek be a felek Kelet-Közép-Európában.

• Az Uniqa Biztosító 1,1 milliárd euróért megvette a francia AXA lengyel, cseh és szlovák biztosítóját.

• Az elmúlt években gőzerővel terjeszkedő OTP Bank most éppen értékesített, eladta a szlovák bankját a belga KBC-csoportnak.

• Az olasz Intesa Sanpaolo (a magyar CIB anyabankja) tőzsdei felvásárlási tranzakcióval vetett szemet az ötödik legnagyobb olasz bankra, az UBI Bancára. A bergamói és bresciai szélhelyű bank itthon nem ismert annyira, a futballszurkolók onnan ismerhetik, hogy a Seria A-s Brescia csapatának „örökös” mezszponzoráról van szó.

Pár tanulság

Külön-külön mindegyik ügylet logikus. Kezdjük a bankokkal! Ha megnézzük Kelet-Közép-Európa nyolc legnagyobb bankcsoportját, ezek a következők:

• az osztrák Erste (a román és szlovák piacvezető),

• a belga KBC (a cseh első),

• az olasz UniCredit (Horvátország piacvezetője),

• az osztrák Raiffeisen,

• a francia SocGen,

• a magyar OTP (amely a magyar piac mellett a bolgáron is első),

• a spanyol Santander (amely ugyan csak egyetlen piacon van jelen, de ott első, ráadásul a lengyel a legnagyobb piac),

• illetve az olasz Intesa Sanpaolo (a szerb első).

Közöttük nincs egyetlen banknak sem 10 százalékot meghaladó összesített részesedése, és ha bármelyik bankkal beszélünk, akkor nagyjából azt fogják mondani, hogy a „core” országokra fókuszálnak, ahol pedig az a cél, hogy az, első 3 szereplő egyike legyen a bankjuk.

Ha pedig egy piac kicsi, veszélyes és a piaci részesedés nem éri el az 5 százalékot, onnan érdemes kimenni, több bankcsoport például érezhetően megbánta a kisebb balkáni országok "megszagolását".

Tőkejáték

A bankok tranzakciós aktivitása mindig fókuszról, illetve méretgazdaságosságról szól, de a szigorú tőkemegfelelési előírások és az erős szabályozottság idején még kényesebb játék lett, hogy a bankoknak legyen elég tőkéje egy-egy vásárlás után is. De azért a túl sok felesleges tőke sem jó pont a befektetők előtt, mert akkor a bank nem használja ki kellően a lehetőségeit.

A versenyző bankok érezhetően szívesen lennének még nagyobbak, de a piacvezető általában már nehezen vásárol, mert beleütközik a versenyhivatalba. Az egyes piacokon ezért leginkább a második-harmadik szereplő éhes, és több olyan ország is van, ahol látható egy amolyan kulcsfontosságú eszköz, vagyis egy olyan bank, amely eladó lehet, és a vásárló személye nagyban meghatározhatja a jövőt.

Ezek leginkább az amerikai GE egykori bankjai, vagyis Magyarországon a most éppen állami tulajdonú Budapest Bank, míg Csehországban a menedzsment által átvett Moneta Money Bank. A BB-t itthon lassan el kell adni.

Vagyis könnyen lehet, hogy a magyar állam folytatja a végeláthatatlan és eléggé reménytelen magyar banki integrációs kísérletet (amelynek jövőbeli lépése a BB, az MKB és a Takarékbank esetleges összetolása lehetne).

Ám, ha esetleg a külföldiek felé is nyitott lesz a versenyfutás, akkor amennyiben a KBC, az Erste, vagy a a Raiffeisen venné meg a BB-t, amely a top 8 magyar bank egyike, akkor akár egy érdemi második számú bank is felléphetne a piacon. Ez ugyanúgy érdemben átrendezné a viszonyokat, mint ahogyan a Moneta eladása a cseh piacon.

Lengyelország más

A kelet-közép-európai régióba mindig mindenki beleveszi Lengyelországot is, de ez egy teljesen más piac, helyesebb ehelyett Lengyelországról és a „monarchiáról” beszélni. Miközben a monarchiában ugyanazok a játékosok vetélkednek, addig e lengyel banki és biztosítói piacot olyan szereplők vezetik, a Santander Bank Polska mellett a hatalmas állami biztosító, a PZU, amelyek máshol nincsenek érdemben jelen.

Ha megnézzük amúgy a régió bankpiacait, teljesen más csoportok vannak. Ha a Deloitte prezentációját felhasználva, három országot kiemelünk példaként, vannak olyan piacok, mint

• Csehország, ahol fejlett a bankpiac, magas a GDP és a banki penetráció, viszont alacsonyabb a növekedési lehetőség;

• Lengyelország (vagy akár Magyarország), ahol közepesen fejlett a gazdaság, a GDP, vagy a banki penetráció, van, de nem kiugró a növekedési lehetőség;

• Ukrajna, amely ma még nem attraktív, mert alacsony a GDP, az ügyfeleknek kevés a banki ügylete, ugyanakkor komoly a fejlődési potenciál.

A tábornokok háborúja

És, ami a legfurcsább, úgy érezhető továbbra is nagy tülekedés a regionális bankokért, úgy figyel a politika kiemelten erre a szektorra, hogy 2008 óta már nehéz pénzt kivenni a bankokból, már nem akkora informális és pénzügyi hatalom bankárnak, banktulajdonosnak lenni.

Mindenütt ott vannak a szigorú jegybankok, és meghatározzák a tőkeszabályokat, a bankok jövedelmezőségét.

Ám, ahogy a katonai tábornokok is mindig az előző háborút szeretnék újra megnyerni, sokan most kezdik megérteni, hogy 15 éve milyen jó üzlet lett volna egy bank.

- hallottunk erről egy találó hasonlatot. Pedig ma már sokkal kiszámíthatóbb és jobb üzlet például biztosítót működtetni, de milyen érdekes, itthon például csak úgy hemzsegnek az állami, államközeli bankok, miközben a biztosítói piacon ma sem lenne könnyű megmondani, hogy ki van a legközelebb a hatalomhoz.

A konszolidáció értelmes

Attól függetlenül, hogy mi elmerenghetünk azon, hogy mennyire jó üzlet ma bankot venni, vagy működtetni, a konszolidációs igény természetesen még jogos lehet.

Aki megszokta, hogy bankokat üzemeltet, az ugyan megrettenhet a túlszabályozástól, vagy a fintech-kihívásoktól, de szemlélheti úgyis a régiót, hogy most éppen minden szuper, van növekedés, bővül a fogyasztás, több a beruházás, alacsony a kamat, gyorsan szélesedik a bankosodás.

És bankból még tényleg nagyon sok van az egész régióban: Ukrajnát leszámítva, ahol 76 bank működik, a magyar piac a legszélesebb, 40 szereplővel. A sokkal nagyobb lengyel piacon csak 30 bank működik, a balti államokban sokszor csak egyszámjegyű szereplő van a piacon.

Kik vesznek, kik adnak el?

Az elmúlt öt évben a Deloitte összeállítása szerint a régióban a legtöbb bankot az OTP (nyolcat) és a lengyel állam (négyet) vette meg, de az itthon ismert szereplők közül az Erste, a KBC és a magyar állam, is kettőt-kettőt vásárolt.

Az eladói oldalon a francia SocGen (hat eladás), a különböző görög bankok (együttesen nyolc értékesítés), a Raiffeisen (öt deal) volt a legaktívabb, illetve három-három értékesítéssel vonult ki egy ciprusi, egy dán, és egy amerikai (az említett GE)  játékos is.

a görögök, a franciák, a spanyolok, részben az olaszok nem olyan izmosak, a kelet-európaiak, a németek, az osztrákok acélosabbak.

Piaci vagy állami?

Ami pedig a jövőt illeti, ha tippelni kellene a magyar bankpiac inkább a piacosodás, míg a biztosítói szektor inkább egyfajta politika-közeli központosítás előtt áll.

Nem, az állam természetesen nem fog biztosítókat venni, de előbb-utóbb majd rájönnek a NER-közeli szereplők, hogy ez a szektor is erősen szabályozás-intenzív (Szolvencia II.) lett, aki jó kapcsolatokat ápol az állammal, az előnyhöz juthat, és nem csak a biztosítás-közvetítői, de

amely felvehet valami hasonló szerepet, mint a lengyel PZU, amelynek komoly gazdaság-befolyásoló szerepe lett.

A bankpiac is válaszúton áll. A döntés az állam kezében van, amely folytathatja azt a reprivatizációs hullámot, amelynek során ugyan kvázi magánpiaci szereplők a tulajdonosok, de több bank is alapvetően állami üzleteken él, vagy fordíthat egyet a piac szekerén, és az elmúlt évek trendje után megint a piac, értsd megint a külföldiek felé nyit.

Forrás