Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

elkezdodott-a-palyazati-domping

2020.01.16

Elkezdődött a pályázati dömping

A pályázási lehetőség pénteki kezdete után volt biztosító, amely máris pályázott a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) védjegy használatát lehetővé tevő termékre a Világgazdaság piaci információi szerint. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kihirdetett menetrend szerint a legelső mfo-termék a beadástól számított huszadik munkanapon, azaz február 7-én jelenhet meg a piacon.

Az mfo sok tekintetben szakít az eddigi lakásbiztosítási gyakorlattal.

Az egyik fő változás, hogy az ügyfelek – az első kilenc hónap után – bármely biztosítási negyedév végén felmondhatják aktuális szerződésüket, ezt eddig csak a biztosítási évfordulón tehették meg.
 

A termékeket úgy tenné összehasonlíthatóbbá a jegybank, hogy szabályozta, alapesetben milyen kockázatokra kell kiterjedniük. A tűz- füst- és koromszennyezés mellett mindenképpen vonatkozniuk kell a villámcsapás közvetlen és másodlagos hatásaira, a viharkárokra (felhőszakadás, jégverés), a hónyomás- és árvíz-, valamint a földrengéskárokra.

A biztosító alapkockázatai között kell szerepelnie a vízkárnak (beázás, kívülről érkező vagy épp elfolyt víz okozta károknak), a betöréses, besurranós lopások okozta károknak, a rongálásnak és az üvegtörésnek. Kötelező kockázatot vállalni a felelősségbiztosításra is.

Ha az alapcsomag nem tartalmazza, akkor az mfo esetében külön díjért a biztosító köteles ajánlatot tenni különleges üvegek, értéktárgyak vagy készpénz biztosítására, baleset-, illetve növénybiztosításra. Opcionálisan, de azonos meghatározás alapján, egyértelműsített szolgáltatás keretében kell ajánlatot adni még a zárcsere, az okmánypótlás vagy éppen a duguláselhárítás költségeinek megtérítésére. Új lakások esetén fontos lehet az építés-, a szerelésbiztosítás vagy az épületek rejtett hibáiból eredő károkra fedezetet kínáló, kötelezően kiajánlandó kiegészítő biztosítás és az assistance szolgáltatás is. Fedezet ajánlható kerti bútorra, sport- vagy okoseszközökre is.

 

Forrás