Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

egyetlenegy-biztositonal-erheto-csak-el-a-fogyasztobarat-otthonbiztositas-portfolio-cikk

2020.06.08

Egyetlenegy biztosítónál érhető csak el a fogyasztóbarát otthonbiztosítás - Portfolio cikk

Hiába lehet január 10-e óta pályázni, mindezidáig csak az Union Biztosító pályázott a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóbarát otthonbiztosítási (MFO) minősítésére, így ez az egyetlen piaci szereplő, amelyik kínálja ezt a terméket. A felügyelet szerint ugyanakkor az MFO iránti érdeklődés rendkívül jelentős, a piaci szereplők döntő része be kívánja vezetni a konstrukciót.

Az MNB ezen a héten közölte, hogy a 2017 nyarán elindított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL) átlépték az 1000 milliárd forintos határt. A lakáshiteleken kívül a lakásbiztosításokra jelent meg azóta minősítés, a személyi kölcsönök minősítésének előkészítése pedig folyamatban van.

„Az Union Biztosító Zrt.-n kívül – amely már megkezdte a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) értékesítését – egyelőre nem érkezett újabb biztosítói pályázat a Magyar Nemzeti Bankhoz a termék kapcsán, így annak elbírálása sincs folyamatban. Az MFO iránti érdeklődés rendkívül jelentős, a piaci szereplők döntő része be kívánja vezetni a konstrukciót, ám a járványhelyzet miatt az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket át kellett ütemezniük.” – közölte megkeresésünkre a Magyar Nemzeti Bank.

A pályázatok beadását és a termékek elindítását tehát a járványhelyzet késleltette az elmúlt hónapokban, igaz, már március 5-ei Biztosítás 2020 konferenciánkon elhangzott, hogy az MNB várakozásai szerint a harmadik negyedévben alakulhat ki egy kifejezetten erős, többszereplős verseny a magyar piacon. A felügyelet igazgatója, Szeniczey Gergő ezen a rendezvényen jelentette be, hogy elsőként az Union elnyerte a minősítést az MNB-től.

Az MNB célja a minősítés bevezetésével az, hogy az ügyfelek átláthatóbb, egyszerűbb, rugalmasabb lakásbiztosításokat köthessenek, és ezáltal erősödjön az elmúlt évtizedekben alacsony kárhányaddal működő piaci szegmensben a verseny. Nagyságrendileg évi 100 milliárdos díjbevétele származik manapság a lakásbiztosításokból a magyar biztosítóknak, ez most átlagos szinten 36 ezer forintos díjat jelent biztosításonként.

MINDEN NAPTÁRI NEGYEDÉV VÉGÉRE 30 NAPOS FELMONDÁSI HATÁRIDŐVEL FELMONDHATÓ, LEGFELJEBB 10 MUNKANAPON BELÜLI (100 EZER FORINT ALATTI KÁROK ESETÉN 5 MUNKANAPON BELÜLI) KÁRRENDEZÉST LEHETŐVÉ TEVŐ TERMÉKEKRŐL LESZ SZÓ 1. SZTENDERD ALAPCSOMAGGAL, 2. ELNEVEZÉSÜKBEN SZTENDERD KIEGÉSZÍTŐ FEDEZETTEKKEL ÉS EGYEDI, 3. ELNEVEZÉSÉBEN ÉS TARTALMÁBAN NEM SZTENDERD KIEGÉSZÍTŐ FEDEZETEKKEL.

 

Forrás