Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

elarulta-merkely-bela-eddig-ennyi-virustesztet-vegeztek-el-a-hazai-orvoskepzok-penzcentrum-cikk

2020.06.09

Elárulta Merkely Béla: eddig ennyi vírustesztet végeztek el a hazai orvosképzők - Pénzcentrum cikk

Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn az M1 csatornán.

Hozzátette: a maszk hordása zárt térben még mindig fontos, hiszen naponta átlag húsz új esetet regisztrálnak, és minden egyes eset mögött lehetnek olyanok, akik kevés tünettel rendelkeznek, így betegségüket nem bizonyítják. A betegek tíz százalékát jelentő szuperfertőzők akár százakat is megfertőzhetnek - hangsúlyozta.

A rektor elmondta, van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás. A vakcina valószínűleg a 65 felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a korházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező - fűzte hozzá Merkely Béla.

 

Forrás