Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

kozel-harom-eves-rekordra-ugrott-a-munkanelkuliseg-hvg-cikk

2020.06.30

Közel három éves rekordra ugrott a munkanélküliség - HVG cikk

134 ezerrel kevesebben dolgoztak idén májusban, mint egy évvel korábban, azonban április óta 31 ezren visszaálltak a munkába.

Március és május között a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez az egy évvel korábbihoz képest 0,7, február–áprilishoz viszonyítva 0,3 százalékpontos növekedés. Ennyire magas munkanélküliséget 2017 június–szeptembere óta nem mértek. Csak májusban 4,7 százalékos volt a mutató.

Nagyon fontos kiemelni, hogy sokan, akik korábban elvesztették a munkájukat, csak most kerültek be a munkanélküliek közé. A módszertan szerint ugyanis csak az számít munkanélkülinek, aki aktívan keres állást és rövid időn belül munkába tudna állni, ha találna egyet – márpedig pont a kijárási korlátozások legkeményebb időszakában tízezrek nem feleltek meg ennek a feltételnek, így őket akkor csak inaktívnak sorolták be, nem munkanélkülinek.

Májusban 59 ezerrel csökkent az inaktívak száma áprilishoz képest. Közülük 31 ezren nem sokkal az után, hogy elvesztették az előző munkahelyüket, már el is kezdtek dolgozni, 28 ezren azonban már munkanélkülinek számítanak, mert elkezdtek állást keresni, de nem találtak.

A munkanélküliek közel ötöde a 15-24 év közötti korosztályból kerül ki. Ennek a korcsoportnak 12,4 százalékos a munkanélküliségi rátája.

A munkanélküliség átlagos időtartama 8,5 hónap volt, a munkanélküliek 21,8 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma ebben a három hónapban 4 millió 403 ezer fő volt. Ez 2,2 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Csak májusban 4 millió 399 ezren dolgoztak, ami áprilishoz képest 31 ezres növekedés.

A kormány azt ígérte, hogy aki elveszti az állását és a versenyszférában nem talál újat, annak az állam segít. Ebből nagyszabású közmunkaprogram beindítását is kiolvashattuk – ehhez képest a közmunkások száma 26 ezerrel csökkent a vizsgált három hónapban. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozóké 48 ezerrel csökkent, míg azoké, akik külföldön dolgoznak, 23 ezerrel. Utóbbi csoportba nem a kivándorolt magyarok tartoznak, hanem azok, akiknek a lakcíme magyarországi, de átjárnak dolgozni más országba.

 

Forrás