Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

nagyon-rakaptak-erre-a-kutyure-a-magyarok-sokszor-perdonto-szerepe-lehet-penzcentrum-cikk

2020.08.11

Nagyon rákaptak erre a kütyüre a magyarok: sokszor perdöntő szerepe lehet - Pénzcentrum cikk

Nagyon rákaptak a magyarok az autós kamerákra: tavaly április és idén március között 76 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban. A daschcam-ek hasznosak tudnak lenni, ha valamilyen kétes szituációba keveredünk, ám a Magyar Biztosítók Szövetsége szerint azért nem olyan rossz a helyzet itthon, hogy kötelezővé kelljen tenni azokat - ellentétben például Ukrajnával. Kiderült az is, hogy miképpen használhatóak a sofőrök felvételei egy-egy kárrendezésnél, illetve megtudtuk, hogy kaphatunk-e kedvezményt például a kötelező biztosításból, ha vállaljuk, hogy használunk valamilyen menetrögzítőt.

Robbanásszerű növekedésnek indult az autós kamerák piaca: a 2019. április és 2020. március közötti időszakban Magyarországon értékben 90 százalékkal, darabszámban 76 százalékkal több, összesen 18 ezer fedélzeti kamerát vásároltak az autósok az egy évvel korábbihoz képest a GfK friss adatai szerint. A legnagyobb videómegosztón is rendre szaporodnak a hazai felvételek: az egyik legnagyobb ilyen csatorna a Budapesti Autósok Közössége nevén fut, ők rendre osztják meg az olvasóktól kapott felvételeket - mint alább ez a halált megvető biciklis, aki a főút közepén kerekezett a forgalomban.

Legutóbb a Pénzcentrum egy jogász segítségével járta körbe az autós kamerák helyzetét, most pedig a biztosítók álláspontjára voltunk kíváncsiak. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint a hazai társaságok egyelőre nem tartják indokoltnak, hogy autós kamerákat kelljen használnia a sofőröknek, ennél azért jobb itthon a közlekedési morál, és a közlekedésbiztonság - ellentétben például Ukrajnával, ahol kell ilyeneket használni.

Kérdésünkre a MABISZ megerősítette, hogy a biztosítók jelentős többsége a kamerából nyert adatokat felhasználja a kárrendezési eljárás során,

de amikor kiélezett a jogalapról való döntés, nem a kamera által szolgáltatott információk döntenek.

Ugyanakkor a peres eljárás során, ahol az igazságügyi szakértő például a kamera adatai alapján számolja ki a baleset pillanatában mért haladási sebességet, ez az adat lehet perdöntő. Ha nem ennyire extrém kérdésről van szó a perben, nem a kamerával rögzített tények bírnak perdöntő jelentőséggel - ismertette a hazai szakszövetség.

A gépkocsikba felszerelt kamerák adatainak ugyanolyan bizonyító ereje van, mint egy állandó jelleggel rögzített térfigyelő kamera információinak, de az utóbbi használata során, tekintettel a személyiségi jogokra, a felvételt viszonylag rövidebb idő letelte után megsemmisítik

- tették hozzá.

Emellett jellemző, hogy sokan a személyiségi jogokra hivatkozva szeretnék megakadályozni, hogy egy eljárásban fel lehessen használni a kamerafelvételeket. Ám a MABISZ aláhúzta, hogy

ítélet van arról, hogy ha a kamera szolgáltatta információknak van egy perben bizonyító ereje, nem lehet arra hivatkozni, hogy valakinek sérülnek a személyiségi jogai.

Arra is rákérdeztünk, hogy lehet-e bizonyos kedvezményeket kapni, például a kötelező biztosításból, vagy cascóból, ha a szerződő vállalja, hogy autós kamerát fog használni. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint itthon egyelőre erre tekintettel nem adnak kedvezményt a biztosítók.

A közzététel kockázatos

Ahogy fentebb is utaltunk rá, egyre gyakoribb, hogy a kirívó közlekedési szabályszegésekről készült felvételek - még ha a szerencsének köszönhetően nem is eredményeztek balesetet - internetes oldalakon kapnak nyilvánosságot.

Bár kétségkívül ez is a megleckéztetés egy fajtájának tűnhet, a tartalom feltöltése kockázatos! A vonakozó törvény rendelkezései, illetőleg az illetékes hatóság állásfoglalása ugyanis egyértelműen kilátásba helyezik az eljárás lehetőségét a személyiségi jogok megsértése miatt. A képmáshoz- és hangfelvételhez fűződő jog ugyanis személyiségi jog, mely a polgári jog által védett érték

- húzta korábban alá dr. Heinrich Renáta, a D.A.S. Jogszervíz jogásza tehát erre tekintettel az arcokat és rendszámokat az ilyen felvételeken felismerhetetlenné kell tenni.

A  szakértő arról is beszélt, hogy a rohamos technikai fejlődés sajnos megnehezíti azt, hogy minden új tényezőre száz százalékig pontos mégis gyors és adekvát reakciót kapjunk a törvényhozótól. Vannak azonban bizonyos szabályok, amelyeket mindenképp be kell tartanunk ahhoz, hogy ne sodorjuk önmagukat nagyobb bajba annál, amit el tudunk kerülni egy ilyen felvétel segítségével. Ilyenek például a személyiségi jogokhoz fűződő szabályozások.

 

Forrás

Kapcsolódó cikk: 

https://www.penzcentrum.hu/biztositas/ennyi-civil-autora-szerelt-kamerakat-a-rendorseg-mutatjuk-kikre-kell-figyelni.1100912.html