
Mi tudjuk hová tartunk!
Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

2018.12.19
MABIASZ KONFERENCIA 2019.
Az idei évben is nagy sikerrel zárult az óriási érdeklődésre számot tartó tavaszi rendezvényünk. A rendezvényen 160 alkusz és 18 biztosító társaság képviselői vettek részt összesen megközelítőleg 350 fővel.
A konferencián két napon keresztül értékes szakmai előadásokat hallgathattak a jelen lévők. Az első napon a MABISZ, az MNB és a Pénzügyminisztérium képviselői az aktuális, biztosítási szakmát érintő információkról tájékoztatták az érdeklődőket a második napon pedig olyan előadókat hallgathattunk, mint dr. Farkas András, dr. Asztalos László, Szalmás Gábor és Gundel Takács Gábor.
A vasárnap esti gálavacsorán idén is átadásra került a Muzsay Géza szakmai nívódíj, amely elismerést idén dr. Kálózdi Tamás kapta meg a biztosítási szakmában eltöltött eddigi munkája elismeréseként. A tavalyi évhez hasonlóan a szövetség tagjainak szavazata alapján a Mabiasz által alapított Biztosítási Termék nagydíjak is kiosztásra kerültek. A díjazottak a különböző kategóriákban:
- Casco: Arany-Generali, Ezüst-Uniqa, Bronz-Groupama
- Lakás: Arany-Aegon, Ezüst-Generali, Bronz-Groupama
- Vagyon és felelősség: Arany-Generali, Ezüst-Aegon, Bronz-Allianz
- Szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás: Arany-Uniqa, Ezüst-Generali, Bronz-Union
- Utasbiztosítás: Arany-EUB, Ezüst-Aegon, Bronz-Mapfre
Új elismerésként került átadásra a MABIASZ kezdeményezésre a biztosítók szavazatai alapján az Év Alkusza díj. A díjazott tagjaink:
- BAG Kaposvár Kft.
- Euro-Quattro Kft.
- Kőrös Blank Kft.
- Top Bróker Kft.
Természetesen a szakmai előadásokon kívül szabadidős rendezvényeken is szórakozhattak a résztvevők. A visszajelzések alapján egy jó hangulatú, szakmai, emberi kapcsolatokat erősítő rendezvényen lehettünk együtt, ahol a hivatalos programon túl megbeszélhettük gondjainkat, problémáinkat, megoszthattuk egymással örömeinket, és végül, de nem utolsó sorban jól érezhettük magunkat egymás társaságában.











