Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

gyerekcipoben-jar-a-belfoldi-utasbiztositas-vilaggazdasag-cikk

2020.08.28

Gyerekcipőben jár a belföldi utasbiztosítás - Világgazdaság cikk

A belföldi utakra fedezetet kínáló termékek ára nagyjából fele a nemzetközi díjaknak. Érthetetlen, hogy baleseti halál és rokkantság esetében a belföldi ajánlatok miért maradnak el messze még a középkategóriás nemzetközi utasbiztosítások kártérítési összegeitől is.

Az idén a koronavírus-járvány és a kapcsolódó utazási korlátozások miatt lényegesen kevesebben utaznak külföldre, a magyarok zöme hazai pihenésben gondolkodik.

Mindez érzékenyen érintette a hazai utasbiztosítókat is, hiszen drasztikusan visszaesett a termék iránti kereslet:

már az első negyedévben 7 százalékkal, 2,96 milliárd forintra csökkent az utasbiztosítási díjakból származó bevétel. Méghozzá úgy, hogy az év első két hónapja még jókora előrelépést mutatott.

A jelenlegi helyzet azonban kiváló lehetőség arra, hogy a hazai biztosítási védelem erősödjön. Miközben a külföldi utak esetében a becslések szerint ma már 60 százalék körül van az utasbiztosítást kötők aránya, a hazai utak esetében kevesen gondolnak arra, hogy itthon is költséges lehet egy-egy baleset, és a nyaralás alatt az értékeket is ellophatják.

A hazai baleset-biztosítási szerződések száma a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint hosszú ideje 600-620 ezer körül stagnál, ráadásul ezeknek a zöme kiegészítő – például a lakásbiztosításokhoz kötött – termék.

A hazai városlátogatásokra, nyaralásokra, táborozásokra szóló külön biztosítás eddig meglehetősen ritka volt. A koronavírus-járvány és a megváltozott utazási szokások azonban megmozdították a piacot.

A magyar állampolgárok társadalombiztosítási jogviszonyukból kifolyólag ingyenesen jogosultak a hazai sürgősségi betegellátásra. Ennek megfelelően a hazai utasbiztosításoknak ezeket a költségeket nem kell átvállalniuk a biztosítottól, miközben a határainkon kívül ezek számítanak a legnagyobbaknak.

Fotó: orjay Attila/Nógrád Megyei Hírlap

Nem véletlen, hogy még egy közepes biztosítási szintű külföldi utasbiztosításnál is 30-50 millió forint értékig vállalja a biztosító az egészségügyi költségek megtérítését. Ez a számottevő költségkülönbség önmagában magyarázhatja, hogy a belföldi utasbiztosítások átlagos költségszintje fele-harmada a hasonló határon túli termékeknek.

Ám meglepő, hogy a hazai ajánlatok között nem találtunk olyan konstrukciót, amely sürgősségi fogorvosi ellátás esetén nyújtana térítést, pedig a fogászati alapellátást csak a területileg illetékes szakrendelésen lehet igénybe venni, azaz egy fájó fog kezelése miatt meg kellene szakítanunk a nyaralást. A középkategóriás nemzetközi utazási biztosítások foganként átlagosan 150-250 euró értékig fedezik a sürgősségi ellátást.

Nehezen magyarázható az is, hogy a baleseti halál és a baleseti rokkantság esetében miért van tetemes, milliókban mérhető különbség a nemzetközi és a belföldi utasbiztosítás között. Míg az utóbbiaknál három-ötmilliós fedezetekkel találkozunk, a belföldi utasbiztosításoknál ritkaságszámba megy az egymillió forint feletti térítés.

A beteg szállításának költségeit a nemzetközi utasbiztosítások általában limit nélkül vállalják, a belföldi utasbiztosítások esetén 500 ezer forint környékén van a felső határ.

A legmeglepőbb talán, hogy a hazai utasbiztosítást kötők számottevő fedezeti hátrányban vannak a nemzetközi utasbiztosításokhoz képest a poggyászkárok tekintetében. Míg egy közepes védelmet biztosító nemzetközi utasbiztosítás esetében 300-400 ezer forintos összeghatárig vállalja a biztosító a poggyászkárokat, addig a belföldi utasbiztosításoknál 200 ezer forint a leggyakoribb biztosítási összeg.

Ennél is súlyosabb probléma a vagyontárgyankénti limit, hiszen egy-egy elveszett, ellopott mobiltelefont vagy notebookot aligha lehet pótolni a maximum 50 ezer forintos tárgyankénti limitből. A nemzetközi biztosításoknál általában százezer forint a vagyontárgyra vonatkozó összeg.

A fentiekből látható, hogy a hazai utasbiztosítási kínálat még kezdeti szakaszban van. Van olyan biztosító, amelyiknek az oldala csak harmincnapos, illetve éves bérletet kínál, máshol a belföldi utasbiztosítási ajánlatra kattintva nem kalkulációs lehetőséget, hanem csak a biztosításról szóló tájékoztatót találtunk, miközben a díjszámításhoz további lépésekre van szükség.

Nem állnak jobban az összehasonlító alkuszoldalak sem. Sokuknál maximum egy ajánlat lelhető fel, de akad olyan felület is, amely a belföldi utasbiztosítás gombra kattintva az egyik biztosító honlapjára navigál át.

 

Forrás