Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

kotelezo-biztositas-felultetes-egy-pillanat-es-maris-uj-besorolasban-talalod-magad-penzcentrum-cikk

2020.10.05

Kötelező biztosítás-felültetés: egy pillanat, és máris új besorolásban találod magad - Pénzcentrum cikk

Három biztosító is kopogtat jelenleg fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázatával a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). Velük és az októberre várható újabb jelentkezőkkel együtt így rövidesen már a szektor díjainak mintegy kilencven százalékát begyűjtő biztosítói körben lesz elérhető a speciális termék, s átfogó reform indulhat el a lakásbiztosítási piacon. 

A koronavírus-járvány okozta akadályok ellenére már ezres nagyságrendben kötöttek minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (mfo) szerződést az ügyfelek a hazai biztosítótársaságoknál. A speciális konstrukció elterjedésével éles verseny bontakozhat ki a lakástípusú termékeknél, már csak azért is, mert rövidesen akár a szektor díjbevételeinek mintegy kilencven százalékát magáénak mondható biztosítói kör lesz jelen a fogyasztóbarát termékek pia¬cán - írja a lap.

A jegybanknál jelenleg három társaság ehhez kapcsolódó pályázatának elbírálása zajlik, s október folyamán további négy-öt piaci szereplő tenderével számolna

 - jelezte Kandrács Csaba, az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke. A szakembert ezen felül beszélt a kgfb-ket érintő, sokat kifogásolt jelenségekről is. Nevezetesen, Aki érintett, hagyjon fel az ügyfeleket elriasztani szándékozó "kiárazási" technikákkal, és ne számítsanak fel a statisztikai valószínűségektől elrugaszkodó, akár a biztosítási alapdíj három-négyszeresére rúgó károkozói vagy egyéb pótdíjakat.

Példaként említette, hogy egy károkozó autós átlagdíja hozzávetőleg 10-20 százalékkal nőhet, ha a baleset nyomán két bónuszfokozattal lejjebb sorolják. Az efölötti károkozói pótdíj viszont sokszor megduplázza, egyes esetekben akár megötszörözi az eddigi tarifát, akkor is, ha a biztosító helyett az ügyfél fizeti meg a kárt a balesetben vétlen jármű-tulajdonosnak. Ha pedig valaki ezek után esetleg nem figyel a biztosítási évfordulója előtt kapott, a jövő évre szóló díjértesítőjére vagy az esetleg el sem jut hozzá, és nem vált biztosítót, meglepetés érheti: eddigi díja akár a többszörösére ugorhat - írják.

 

Forrás