Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

feltorekvo-csillag-vagy-veszelyes-penznyelo-a-novis-ugy-reszletei-portfolio-cikk

2020.12.07

Feltörekvő csillag vagy veszélyes pénznyelő? A Novis-ügy részletei - Portfolio cikk

A szlovák jegybanknak alapos gyanúja van arra, hogy a Novis Biztosító tartalékai nem érik el az ügyfélkövetelések (de minimum a visszavásárlási értékek) fedezéséhez szükséges szintet, ezért feltételes jelleggel (amennyiben a gyanú igazolódik) megtiltotta a Magyarországon és több más országban is határon átnyúló szolgáltatást végző biztosító termékeinek értékesítését. 

Mindezidáig azonban a gyanú nem igazolódott, az MNB kommunikációja részben pontatlan, a meglévő ügyfelek figyelmének felhívása bármifajta veszélyre pedig alaptalan – állították megkeresésünkre a biztosítónál. Mindkét fél megkérdezése nyomán úgy tűnik számunkra, a magyar felügyelet valóban nem a leggondosabban megválasztott szavakkal kommunikált eddig a feltételes szlovák tiltásról, azonban ettől függetlenül a Novis-ügy – ahogy a szlovák jegybank legújabb intézkedései is mutatják - messze nem ért nyugvópontjához.

Egy biztosító, vitában az MNB-vel

Létezik egy biztosító, amelyet Szlovákiában jegyeztek be, de többek között magyarországi versenytársak orra alá is borsot tört azzal, hogy nálunk is végzett határon átnyúló értékesítést az elmúlt években. Több más közvetítő mellett 10% alatti részesedéssel bíró tulajdonosa, a Quantis közreműködésével, amely korábban Brokernetként volt ismert, és a hazai biztosításközvetítők bevételi rangsorában tavaly a 12. helyet foglalta el. Magyarországon a biztosító kizárólag unit-linked életbiztosításokat értékesít, a sorozatos felügyeleti beavatkozások nyomán azonban e tevékenységét jelenleg szünetelteti. Ezt a biztosítót hívják Novisnak.

Az értékesítés kényszerű felfüggesztéséről és a felügyelettel való korábbi nézeteltéréseiről egy évvel ezelőtt írtunk, akkoriban a biztosítónál azt remélték, hamarosan helyreállhat a rend maga körül, ehelyett azonban idén újabb korlátozásokat közölt a hazai nyilvánossággal az MNB. Mivel határon átnyúló szolgáltatóról van szó, leginkább a szlovák felügyelet intézkedéseire hivatkozva tette ezt. A már értékesített szerződések révén jelenleg több mint 20 milliárd forintnyi magyarországi lakossági ügyfélvagyont kezel a biztosító, az ügy tehát úgy sem érdektelen a hazai lakosság számára, hogy jelenleg nem végez termékértékesítést Magyarországon a társaság.

Megszokhattuk, hogy amikor az MNB intézkedik, akkor egy biztosító nem száll nyilvános vitába a felügyelet döntésével, a Novis esetében azonban nem erről van szó. Azért is írunk most a biztosító körüli ügyekről, mert néhány ponton cáfolták a jegybank állításait az egy évvel ezelőtt általunk megírt üzenetváltás óta is. Nézzük először is, melyek voltak a jegybank fontosabb állításai idén a biztosítóról.

A Novis éves díjbevétele (millió euró)
  2018 2019
Magyarország 18,8 18,0
Szlovákia 4,4 4,4
Olaszország 7,1 16,2
Írország 2,8 8,7
Csehország 2,6 2,4
Németország 2,4 1,1
Finnország 0,6 0,1
Ausztria 0,2 0,2
Lengyelország 0,2 0,1
Összesen 39,0 51,2
Forrás: Novis, Portfolio  

Tiltás Magyarországtól Izlandig

Miután a korábbi években az MNB elrendelte az MNB elrendelte a Novis életbiztosítási értékesítésének felfüggesztését, június 11-én az MNB a jogszerű állapot helyreállításáig meg is tiltotta a Novis Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi értékesítését. A biztosító ügyféltájékoztatása során nem a jogszabályban előírt számítási módszertan szerint határozta meg a teljes költségmutató (TKM) értékét, s a termék egyes mögöttes eszközalapjainak várható teljesítményét, azaz azt, hogy az ügyfelek várhatóan mekkora összegre számíthatnak a lejáratkor - írta a felügyelet akkori sajtóközleményében. Az MNB szerint a helytelen módszertannal végzett számítások alacsonyabb költséget, valamint esetenként irreális, több százmilliós várható lejárati összeget mutattak ki.

Az MNB szeptember 21-ei közleménye szerint az európai biztosításfelügyelet és a szlovák nemzeti bank vizsgálata nyomán 2020. szeptember 11-től ideiglenes intézkedésként a Szlovák Nemzeti Bank felfüggesztette a Novis Biztosító összes termékék értékesítését. Ez a biztosító működésének valamennyi tagállamát érinti. A döntésre az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) és a Szlovák Nemzeti Bank a biztosítónál idén március óta végzett, több országra kiterjedő közös ellenőrzése kapcsán került sor. Hogy ez a felügyeleti közlés nem volt minden lényeges részletre kiterjedő (nem állítjuk, hogy az MNB, lehetséges, hogy a szlovák forrás hibájából), arról lásd alább a részleteket.

Az MNB október 16-ai közleménye tovább ment: a termékek értékesítését addig tiltotta meg a szlovák felügyelet, amíg a biztosító a befektetési egységekhez kötött biztosításaihoz kapcsolódó tartalékai el nem érik az előírt szintet. Az NBS ugyanis egy szeptember 25-én publikált közleményében további részleteket is nyilvánosságra hozott: alapos gyanúja van arra, hogy a Novis tartalékai nem érik el az ügyfélkövetelések (de minimum a visszavásárlási értékek) fedezéséhez szükséges szintet. A Novisnak havonta kell értékelnie a tartalékok megfelelőségét, és azok elégtelensége esetén nem értékesíthet újabb szerződéseket. Az NBS folyamatosan monitorozza ezt és az intézkedések be nem tartása esetén súlyosabb felügyeleti lépések alkalmazására is sor kerülhet – hívta fel a figyelmet az MNB.

A Portfolio kérdéseire november 20-án adott válaszában a jegybank hangsúlyozta: egy súlyos tartalékhiány érintené a meglévő szerződéseket, hiszen ha az ügyfelek esetleg vissza akarnák vásárolni életbiztosításaikat, nem volna forrás a biztosítónál azok kifizetésére. Az MNB-törvény alapján a hazai pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó magyar jegybank közleményeinek célja ezért az, hogy felhívja a figyelmet a biztosítónál kialakult helyzetre, felszólítsa az ügyfeleket a tájékozódásra, illetve döntési lehetőségeikre. Megkérdeztük a jegybankot, nem kontraproduktív, destabilizáló tényező-e a jegybank figyelemfelhívása a meglévő ügyfelek számára, amelynek nyomán esetleg tömegével rendül meg az ügyfelek bizalma a biztosító iránt. Válaszuk szerint önmagában az a pénzügyi stabilitási kockázat, ha egy biztosító esetlegesen tartalékhiányos, nem pedig az, ha ennek kapcsán egy vagy több – nemzeti vagy európai uniós - pénzügyi felügyelet, jegybank felügyelési lépéseket tesz, s ennek keretében (pl. közbülső intézkedéseiről) tájékoztatja a piacot és az ügyfeleket. Annak jelzésére, hogy Európa-szerte e tájékoztatás a pénzügyi felügyeletek, nemzeti bankok feladata, belinkelve mellékelték az Izlandi Nemzeti Banknak a közleményét , amely 2020. szeptember 18-án kelt.

November 20-ai közleményében az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovák nemzeti bank november 5-ei ideiglenes intézkedésként korlátozta a biztosító rendelkezési jogát annak saját eszközei felett. Felhívta a figyelmet, hogy magyarországi biztosítottak is tájékozódjanak biztosítójuk helyzetéről. A Novis az NBS döntése szerint

NEM KEZELHETI ÚGY PÉNZESZKÖZEIT, HOGY AZ MEGVÁLTOZTATHATNÁ AZOK TULAJDONJOGÁT, S NEM INDÍTHAT UTALÁST BAKSZÁMLÁJÁRÓL.

  Nem vonatkozik a korlátozás az ügyfelek érdekében történő értékpapír-vásárlásra sem, illetve olyan fennálló kötelezettségekre, amelyek összege szerződésenként havonta nem haladja meg az 1000 eurót. Végül továbbra is megengedett olyan eszközök kezelése, amelyek nem jelentenek nyereséget a biztosító számára. A korlátozások pontos okairól az MNB közleménye nem szólt.

Mit állít a Novis?

November 4-ei nekünk küldött válaszában a biztosító elismerte, hogy a Szlovák Nemzeti Bank szeptemberi határozatában ideiglenesen kibővítette a Novis szokásos adatszolgáltatási kötelezettségét. A társaság eszerint a gondozásában lévő életbiztosítási szerződések visszavásárlási értéke és a biztosító megfelelő tartalékai közötti arányról is köteles adatszolgáltatást nyújtani, amellyel azt igazolja, hogy tartalékai meghaladják az életbiztosítási szerződések összesített visszavásárlási értékét. A határozat értelmében, amennyiben a biztosító megfelelő tartalékai alacsonyabbak, mint a meglévő biztosítási szerződések összesített visszavásárlási értéke, a biztosító az adatszolgáltatást követő hónaptól kezdődően – a nemkívánatos állapot megszüntetéséig – köteles tartózkodni új életbiztosítási szerződések megkötésétől.

HA VISZONT A BIZTOSÍTÓ TARTALÉKAI A KÍVÁNT ÉRTÉKET MEGHALADJÁK, A BIZTOSITÓ FOLYTATHATJA AZ ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSEK ÉRTÉKESÍTÉSÉT.

Felhívták figyelmünket: a határozatban megfogalmazott, új biztosítási szerződések megkötését ideiglenesen felfüggesztő feltétel a mai napig a Novis Biztosítónál nem következett be, és mivel a biztosító tartalékai az elvárt értéket meghaladják, nem is várható ennek bekövetkezése, az értékesítés tovább zajlik. A meglévő szerződéseket pedig a Szlovák Nemzeti Bank ideiglenes és feltételes határozata semmilyen módon nem érintette – hangsúlyozták.

A 2020. szeptember 11-ei SZNB határozatban megfogalmazott feltételt, a megfelelő tartalékok biztosítását a NOVIS már a szeptemberi jelentésében igazolta, és azóta is minden hónapban igazolja, ezért a decemberben esedékes jelentéssel együtt kérelmezni fogja az ideiglenes intézkedés visszavonását- közölték.

Mint megtudtuk, bár a biztosító jelenleg nem értékesít biztosítási termékeket Magyarország területén, több új innovatív terméken dolgoznak, amelyek lehetővé teszik majd, hogy aktívan visszatérjenek a magyar piacra. Több ország felügyeleti szerve is tájékoztatást adott ki a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott határozatban szereplő, Novis részére előírt, új jelentési kötelezettségről. A biztosító felhívta figyelmünket: több esetben ezek a felügyeleti szervek a Szlovák Nemzeti Bankkal (SZNB) folytatott kommunikációt követően pontosították a közleményüket, mivel az elsődlegesen kiadott közlemények pontatlanok voltak és nem adták pontosan vissza az SZNB határozatának lényegét: azt, hogy egy feltételes felfüggesztésről van szó, amely a határozatban leírt feltételek teljesítése esetén továbbra is lehetővé teszi a NOVIS termékeinek értékesítését.

Az értékesítési tevékenység folytatásának előfeltétele Magyarországon egyébként az lenne, hogy a biztosító az MNB elvárásainak megfelelően módosítsa korábban értékesített termékeinek dokumentációját vagy olyan új terméket dolgozzon ki, amely megfelel az MNB elvárásainak. Az MNB a biztosítási termékek szerződési feltételeinek módosításán túl az ügyféltájékoztató dokumentumokban szereplő információk, és leírások pontosítását is elvárja a biztosítótól. A korábban értékesített termékei közül többet már korábban kivont a Novis Biztosító magyarországi értékesítésből, így ezek esetében nem lett volna értelme a termékdokumentáció átdolgozásának. A Novis az MNB határozatai alapján lényegesen átdolgozta Magyarországon továbbra is forgalmazni kívánt termékei szerződéses dokumentációját, és az átdolgozás során állítása szerint maximálisan figyelembe vette a termékek felfüggesztését kiváltó okokat. Mivel innovatív termékeinek módosított verziójával sem sikerült meggyőzni a felügyeletet, egy olyan új termék magyar piaci bevezetésén dolgoznak, amely esetében a termékdokumentáció megfelelőségéről már több ország felügyeletét is sikerült meggyőzniük.

A biztosító tartalékai az ügyfelek által befizetett biztosítási díjakhoz viszonyítva megfelelő szinten vannak akár annak az eshetőségnek a kezelésére is, ha ügyfelei egyazon napon szeretnének a biztosítónál elhelyezett eszközeikhez hozzáférni – közölték velünk. A tartalékok megfelelő szintjéről a biztosító jelentési kötelezettségének eleget téve havi rendszerességgel tájékoztatja a Szlovák Nemzeti Bankot, ami az egyéb jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségek mellett tovább erősíti a biztosító megbízhatóságát és transzparenciáját. Az ügyfelek részére teljesítendő szolgáltatások fedezetéül szolgáló tartalékok mellett – a sikeres üzletpolitika következményeként – a biztosító saját tőkéje is folyamatosan növekszik.  Ha esetleg felügyelet úgy ítélné meg, hogy a Novisnak tőkeemelésre van szüksége, a biztosító készen áll annak haladéktalan és megfelelő mértékű realizálására.  Mint írták, a magyar ügyfelek befektetéseit a biztosító tartalékai 100%-ot meghaladó mértékben fedezik.

A biztosító szerint a Novis stabilitását az a tény is alátámasztja, hogy a 2015 óta folyamatosan jelentős profitot termelt, amelyet teljes egészében saját tőkéjének emelésére fordított. Ennek köszönhetően a biztosító saját tőkéje jelenleg meghaladja a 37 millió eurót (13 milliárd forintot). A 2020-as évet a biztosító – a pandémia negatív hatása ellenére is – várhatóan ugyancsak nyereséggel zárja. A Szolvencia II. szabályokban meghatározott, a biztosítók pénzügyi biztonságának mérésére szolgáló tőkeelvárási szintet a biztosító korábbi tájékoztatása szerint a Novis egyébként nem kimagaslóan, de a nemzetközi sztenderd szerint még elfogadható szinten, 134%-ra teljesíti.

Ami a Szlovák Nemzeti Bank 2020 novemberében hozott döntését illeti (amely a biztosító saját eszközei feletti rendelkezési jogát korlátozta), a biztosító szerint elsősorban a megszokottól eltérő pénzmozgások ellenőrzésére szolgál. Mivel a biztosító korábban nem hajtott végre ilyen tranzakciókat, és a jövőben sem tervez ilyeneket, az intézkedés a társaság tevékenységét érdemben nem befolyásolja. Sem az ügyfelek felé történő kifizetéseket, sem az ügyfélportfóliókhoz kapcsolódó befektetési tevékenységet nem korlátozta a szlovák felügyelet. Hangsúlyozták:

A NOVIS TOVÁBBRA IS ÉRTÉKESÍTHETI A BIZTOSÍTÁSAIT, ÉS AZ ÜGYFÉL-KIFIZETÉSEK PEDIG ZÖKKENŐMENTESEN FOLYNAK.

Fontosnak ítélték leszögezni, hogy a Szlovák Nemzeti Bank az említett határozatok kapcsán nem marasztalta el a biztosítót, illetve nem is szabott ki bírságot a Novisra, azaz továbbra is csak fokozott felügyeleti érdeklődésről van szó, és nem pedig arról, hogy a Novis valamit nem a szabályoknak megfelelően csinált. Mint fogalmaztak: tudatában vannak annak, hogy fiatal, gyorsan növekvő, több európai piacon dinamikusan terjeszkedő biztosítóként nemcsak a versenytársak, de a felügyeleti szervek figyelmét is magára vonja.

Hozzátették a fentiekhez, hogy a biztosító könyvvizsgálatát ellátó Mazars Slovensko s.r.o, a világ egyik legnagyobb nemzetközi könyvvizsgáló vállalatcsoportjának szlovák leányvállalata, a biztosító előző évi beszámolóját június 30-án megjegyzés nélkül fogadta el.

Konklúzió

A Novis tehát azt állítja, hogy az új biztosítási szerződések megkötését ideiglenesen felfüggesztő feltétel a mai napig a Novis biztosítónál nem következett be Szlovákiában, és mivel a biztosító tartalékai az elvárt értéket meghaladják, nem is várható ennek bekövetkezése. Amikor rákérdeztünk az MNB-nél, miért nem tesz erről említést az MNB kommunikációja, különösen ezzel kapcsolatos legutóbbi október 16-ai közleménye, azt válaszolták: az esetlegesen időben későbbiekben bekövetkező (vagy be nem következő) tartalékhiányról az MNB október 16-i közleménye nyilvánvalóan nem számolhatott be.

Úgy tűnik számunkra, hogy az MNB egymást követő közleményeinek egyik gyenge pontja a tiltás feltételes jellegének nem teljeskörű megfogalmazása. Szeptember 21-ei közleményében (eredeti szöveg itt) a jegybank említést sem tesz a feltételes jellegről, október 16-ai közleményében viszont már (eredeti szöveg itt) utal a feltételességre („megtiltotta valamennyi termék értékesítését addig, amíg a biztosító a befektetési egységekhez kötött biztosításaihoz kapcsolódó tartalékai el nem érik az előírt szintet”), de arra nem, hogy maguk a feltételek egyelőre nem álltak elő, és úgy tűnik számunkra, hogy az „amíg” szó helyett az „amennyiben majd” szókapcsolatot helyesebb lett volna alkalmaznia.

A Novis tehát tovább értékesít Szlovákiában és számos más országban, a fentiekben összefoglalt állítások azonban az ügyfeleket nem feltétlenül nyugtatják meg, a további fejleményeket kíváncsian várjuk.

 

Forrás