A CIG Pannónia másfél évtizeddel ezelőtti megálmodása után újra egy nagy hazai biztosító létrehozásának gondolata foglalkoztatja az Aegon-ügy kapcsán Horváth Bélát, a biztosítási szakma doyenjét. A Glória Biztosító és a Nationale-Nederlanden egyik alapítójával, az Aviva és a CIG Pannónia egykori első emberével azt jártuk körbe, miért éri meg Magyarországnak megakasztania egy nagy, tisztán piaci tranzakciót, amilyen a 830 millió eurós VIG-Aegon-deal lett volna. Interjú.

Úgy hírlik, nagy szorgalmazója az Aegon Magyarország hazai kézbe vételének. Mekkora szerepe volt abban, hogy megakasztotta a kormány a VIG és az Aegon közötti adásvételt?

Biztosan volt szerepe a véleményemnek, de nem tudom, mekkora. Meggyőződésem, hogy egy gyarapodni vágyó országnak erős hazai tulajdonra van szüksége. Gyermekeink szószólójának tartom magam: aki érteni fog a jövő generációból a biztosítási szakmához, az ne csak ügyvezető, hanem vezérigazgató vagy tulajdonos is lehessen egy növekvő biztosítónál, ahogy ez nekem az NN-nél, az Avivánál és a CIG Pannóniánál sikerült.  Jellemző, hogy ameddig külföldieknek dolgoztam, a board roomba soha nem jutottam el, legfeljebb a board jött el hozzám. Aktivitásomat az is magyarázza, hogy az Aegont nem tartom teljesen tiszta múltú biztosítónak: a biztosító a kilencvenes évek első felében még 4,5 millió CSÉB-ügyféllel rendelkezett (ezek csoportos hagyományos életbiztosítások voltak). Akkori értéken 25 milliárd, mai értéken 600 milliárd forintos díjtartalékukat véleményem szerint felelőtlenül vagy tudatosan elherdálták, mára alig maradt belőle valami.

Hányszor találkozott Aegon-ügyben Orbán Viktorral, Varga Mihállyal vagy Pintér Sándorral?

Egyikőjükkel sem találkoztam 2013 óta, amióta a CIG Pannóniától távozni kényszerültem. Legalábbis azt leszámítva, hogy a szépen fejlődő, jól vezetett Gránit Bank részvényeseként a pénzügyminiszterrel évente találkozom. Del Medico Imre nyomdokain járva inkább levelezgetek, a három említett személyből kettőt kerestem meg javaslataimmal. Ezek lényege, hogy

óriási szükség van egy nagy nemzeti biztosítóra és egy hazai alapokon, dinamikusan fejlődő biztosítási szektorra. Száz évente egyszer van csak ilyen lehetőség, ezért mindenképp ki kell használni.

Bejelentkezne-e egy újonnan létrejövő nagy magyar biztosító vezérigazgatói pozíciójára, ha ott tartanánk? Netán volt már ezzel kapcsolatos próbálkozása?

Fiatalabb változatomban nagyon is alkalmasnak tartanám magam erre a szép feladatra. Soha semmilyen pozícióra nem jelentkeztem be, engem szoktak megkeresni az elért eredményeim alapján. Ideális esetben egy negyvenes évei közepén járó, ambiciózus, a magyar piacon már jelentős szakmai sikereket elért biztosítási szakembert látnék szívesen egy ilyen biztosító élén. Vagy egy olyan vezetőt, aki nemzetközi tanácsadó élén szerzett kiterjedt tudást a biztosítási szektor működéséről. A brit Aviva, a Prudential, a német Allianz vagy a lengyel PZU élén például egy-egy McKinseytől érkezett vezérigazgató állt vagy áll ma is.

Mekkora tolongást lát most a nemzeti biztosító felállítása kapcsán a húsosfazék körül?

Van tolongás. Én nem tolongok.

Miért annyira fontos Ön szerint, hogy a magyar biztosítási piac minél nagyobb része hazai kézben legyen?

Minden komolynak tartott országban legalább 50%-ban hazai tulajdonban van a biztosítási szektor, ahogy ezt már Magyarországon is sikerült elérnie ennek a kormánynak a bankszektorban. Izraeltől Kanadáig, az USA-tól Németországig a biztosítási szektor a hazai gazdaság egyik legfontosabb finanszírozója, döntően hazai székből irányítva.

Hatalmas akkumulációs ereje van a biztosítási szektornak: számos fejlett országban a biztosítók által gyűjtött díjtartalékok a hazai állampapírok, a lakáspiac és a helyi gazdasági élet finanszírozásában nagyobb és stabilabb szerepet töltenek be, mint a banki megtakarítások. Mi még messze vagyunk ettől, de ennek elérését nagyon jövőbe mutató célnak tartom.

Egyébként aligha véletlen, hogy Warren Buffett is rendszeresen megírja a részvényeseinek kiküldött éves levelében, hogy a biztosítók jelentős díjtartalékai nyújtanak fedezetet a nagy felvásárlásokhoz.

Régi motoros a hazai magánbiztosítói piacon. Mennyire tartja elegáns és európai megoldásnak, hogy szabályozói protekcionizmussal szorítja le saját magának vagy a neki kedves befektetőknek az Aegon árát a magyar állam?

A történelem azt mutatja, hogy a biztosítási tranzakciók esetében ritka eset, hogy a felek igazán elegáns módon járnak el. Hogy csak az Aegonnál maradjunk, már az Állami Számvevőszék 1993-as jelentése sem találta az Állami Biztosító 1990-es privatizációját kifogástalannak és a magyar állam számára előnyösnek. Amikor én 1996-ban és 2007-ben egy-egy biztosító létrehozásához szerettem volna EBRD-hitelt felvenni, azt a választ kaptam, hogy a nyugat-európai biztosító lobbi nem támogatja, hogy a régiónkban zöldmezős beruházásként induljon el biztosító, vagyis adminisztratív eszközökkel korlátozták a konkurenciát. Hol volt akkor az európai eljárásmód? A holland Delta Lloyd egy nemzetközi tenderen úgy került az Avivához, hogy mindössze egy holland guldennel ajánlott többet a szintén holland NN-nél. Nem gyanús ez?

Az általam megkérdezett nemzetközi aktuárius szakértők az Aegon magyar, lengyel, román és török érdekeltsége fair értékét együtt 650 millióra plusz-mínusz tíz százalék teszik, nem pedig a VIG által ajánlott 830 millió euróra.

Biztosan volt valaki, aki saját érdekeinek megfelelően súgott a VIG-nek, hogy felverje az árat.

Mégis, nem gondolja, hogy az állam protekcionista intervenciója súlyosan rombolja a befektetők Magyarország iránti bizalmát?

Nem gondolom. Engem az Aegon CSÉB-ügyfeleinek elmúlt három évtizedes sorsa zavar. Az érintett ügyfelek védelmére az USA-ban én egy Magyarországra kiterjedő jogi eljárás, úgynevezett class action lawsuit megindítását is tervezem.

A CIG Pannónia alapítójaként és 1% feletti tulajdonosaként hogy látja, képes lenne a biztosító megvásárolni az Aegon Magyarországot, ahogy az a Bloomberg értesülése alapján a napokban felmerült?

Biztos vagyok benne, hogy igen. Befektetési társaságot kell erre a célra alapítani, tőzsdére menni, hazai tulajdonostársakat és hazai tőkét bevonni, akár az állam részvételével. Járai Zsigmond, akivel a CIG Pannóniát is megalapítottuk, nagy tudora annak, hogy kell ilyet csinálni. Nem integrálnám azonnal a CIG Pannóniába az Aegont, a stabilitás okán is 5 éves mandátumot adnék az Aegon mai menedzsmentjének. Ennyi idő alatt a CIG Pannónia új vezetése is megmutatná, mire jut, és kiderülne, melyik fél mire képes. Ezután kellene csak eldönteni, melyik biztosítót integráljuk a másikba.

Reális-e Ön szerint, hogy a Vienna Insurance Group mégis tulajdonossá váljon az Aegonban, ha nem is egyedüli tulajdonosként? A Bloomberg erről is cikkezett.

Az EBRD bevonásával reálisnak tartom, de csak kisebbségi tulajdonosként, valahogy úgy, ahogy ez az Erste Bankkal kötött 2015-ös kormányzati megállapodásban is történt. A hazai tulajdonnak azonban dominánsnak kell lennie, hogy a biztosító a nemzetgazdasági érdekek szerint működjön. Mindeközben alakul a hármas bankfúzió is: a Magyar Bankholding egy nagy méretű és jelentős, természetes értékesítési partnere és szövetségese lehetne az új nemzeti biztosítónak.

A tartós növekedéshez azonban magának a piacnak is nőnie kell, ezt pedig az államnak új szabályrendszerrel kellene elősegítenie.

Milyen úton-módon támogathatná még az állam Ön szerint a magyar biztosítási piac fejlődését? Nézzük először az életbiztosításokat!

A unit-linked támogatások helyett a klasszikus, vegyes biztosításokra helyezném a hangsúlyt, és visszahoznám a CSÉB/40, CSÉB/50 csoportos életbiztosításokat is, csak éppen nem a korábbi havi 40-50 forintos, hanem havi 40-50 eurónak megfelelő díjakkal.  Különböző ösztönzők segítségével széles ügyfélbázis kialakítására adna a termék lehetőséget.

A hosszú távú megtakarításokat nemcsak adókedvezménnyel, hanem a legjobb nemzetközi gyakorlatokat követve a vállalatok, munkáltatók bevonásával is támogatnám,

ami a pénzügyi elköteleződés erősítése révén a munkahelyi fluktuációt is erőteljesen csökkentené. A nyugdíjrendszer helyzetének megoldásához Farkas András nyugdíjszakértő barátom Portfolio-n megjelent gondolatait ajánlom mindenki figyelmébe.

Régóta beszél Ön arról is, hogy az egészségbiztosítási piac az élet- és vagyonbiztosítási üzletág egyenrangú partnere lehetne, jelenlegi értéken akár 600 milliárdos díjbevétellel. Mire alapozza és hogy érné el ezt?

Arra alapozom, hogy különböző számítások szerint az elmúlt években is évi mintegy 600 milliárd forintot költött a lakosság egészségügyre, a hálapénz mellett más, részben az állam által ellátott finanszírozási utakat (pl. gyógyszertámogatások, gyógyászati segédeszközök finanszírozása) is figyelembe véve. Magyarországon a kétezres években a jobboldal gáncsolta el a baloldal reformterveit, Csehországban fordítva történt: a baloldal a jobboldalét. Ennek véget kell vetni, félre kell tenni a pártpolitikai szempontokat, amelyek kizárólag a népszerűséghajhászásról szólnak. Lelki szemeim előtt a Gripen-ügyben, a Mol-ügyben, a Mercedes Kecskemétre csábítása ügyében és részben a metróberuházással kapcsolatos pártok feletti egyetértés lebeg. Nemzeti konszenzusra van szükség az egészségügy finanszírozásában is, hiszen az egészségügy és a biztosítási piac sokkal nagyobb nemzetgazdasági súllyal rendelkezik a felsorolt ügyeknél.

Végezetül: említette, nem mindig jutott el a board roomig. Most be fog kerülni?

Szívesen részt veszek az imént felvázolt építő munkában, de csak külső igazgatósági tagként, honoráriumomat pedig a HMA kortárs művészeti alapítványnak ajánlanám fel.

Forrás