Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

digitalis-nomadok-az-utkereses-uttoroi-a-biztositasok-aprobetus-reszeinek-halojaban

2019.05.09

Digitális nomádok: az útkeresés úttörői a biztosítások apróbetűs részeinek hálójában

Sokat utaznak, sokat költenek, és gyorsan döntenek, és a piac nehezen tart velük lépést. Igen, a digitális nomádokra gondoltunk.

Egyre fontosabbá válnak a digitális nomádok, mint új típusú látogatók. A hazai biztosítási piac számára feltehetően még nem érte el az ingerküszöböt ennek a rétegnek a kiszolgálása, pedig a szakértők szerint a digitális nomádok, sokat utazók és expatok számára sem mindegy, milyen biztosítással a hátuk mögött vágnak neki az útnak. Illetve, sok esetben éppen ez a probléma: már éppen úton vannak, és akkor lenne szükség a biztosításra. A magyar gyakorlat, kevés kivétellel, nem támogatja az utólagos kötést.

Bár még tartja magát az az elképzelés, hogy a digitális nomádok naphosszat henyélnek függőágyban henyélnek és tevékenységük kimerül abban, hogy néha napján elküldenek egy-egy mailt, az ipar kezd felfigyelni erre a szektorra. Jellemzően azokban az országokban, amelyek a nomádok célországai; hubok alakulnak ki, és szolgáltatások jönnek létre, amelyek beilleszkedésüket és ottlétüket támogatják. A thaiföldi Koh Phanganon lévő Beachub, a délkelet-ázsiai digitális nomádok egyik kedvenc központjában 150/50-es nettel bíró munkaállomás mellett összkomfortos bungalók, takarítás/mosási szolgáltatások éppúgy megtalálhatóak, mint a robogóbérlés, és szükség esetén orvos. Egy dologban nem tudnak segíteni: betegbiztosítás, e téren csak ajánlások vannak.

A felxibilitás lenne a lényeg

A nomádok számára a legerősebb ajánlás a másik nomádé, éppen ezért is tudott rövid idő alatt meghatározó lenni a piacon a World Nomads, amely egykori és jelenlegi digitális nomádok által megfogalmazott igényekre reflektál. Ahogy Ballai Brigitta, a magyar Digitális nomádok Facebook csoport adminja és gyakorló nomád is fogalmaz, a digitális nomádok számára fontos, hogy útközben is megköthető legyen. A magyar kínálatból pedig leginkább ezt hiányolják az érintettek.

„Sokan biztosítás nélkül indulnak útnak vagy a lejáró biztosítás után szeretnének külföldről egy újabb biztosítást kötni, ez általában egy ingoványos terület. Ha valami történik, könnyen lehet, hogy igazolnunk kell a biztostó felé, hogy mikor utaztunk ki”.

Tehát javasolt, hogy a biztosításról gondoskodjunk indulás előtt, annál is inkább, mert az érintett könnyen bukhatja a befizetett biztosítási díjat, ha azt külföldről kötötte meg, és viselheti a kezelések díját is.

Melyik megoldások kedveltek itthon?

Közkedvelt maximum 90 napos utazásokhoz a Mapfre Gránit Bank platinum bankkáryájához tartozó biztosítás. A bankkártyához egyéb előnyös szolgáltatások is járnak, mint lounge belépés, ingyenes külföldi pénzfelvétel, stb. Ballai szerint a Platinum kártyát az első évben 9000 Ft-ért igényelhetjük, az azt követő években évi 15.000 Ft tarthatjuk fent. Ebből is látszik, hogy a bankkártyákhoz tartozó utasbiztosítások a legolcsóbbak, még a bérleteknél is olcsóbbak. Ezeknek az intézése viszont hosszadalmasabb, mint a bérlet biztosításoké, ezért indulás előtt legalább 1 hónappal előtte érdemes elkezdeni intézni. 60 napos utazásokra jó a CIB számlához és hitelkártyához választható utasbiztosítás. Ezt a kb 3500 Ft-os éves díjért nem szabad nem megkötni. Viennalife utasbiztosítási ajánlatai is rugalmasak, ha hamarabb visszatérsz az útról például visszautaljak a napra lebontott többletet – foglalja össze Ballai Brigitta a hazai helyzetet.

 
 

Ha nem elég a hazai

A Word of Nomads mellett a Globelink és a Truetraveller népszerű, mindegyik esetében a borsos árat ellensúlyozza valamelyest a szabadság, vagyis, hogy menet közben is megköthető, és kitér a műszaki eszközökre is.

Az apróbetűs részek csapdájában

A Groupama esetében például van lehetőség meglévő biztosítás hosszabbítására, de csak az utazás megkezdése előtt. Online és külföldről ott sem lehet, és nem is terveznek ezen, a szerintük általánosan elfogadott gyakorlaton változtatni. A cég ugyanakkor kínál olyan csomagot, amelyet hosszabb, akár 365 napos külföldi tartózkodásra és munkavállalásra ajánl, de ahogy Ballai Brigitta találóan fogalmaz, mindig érdemes az apróbetűs részt alaposan átböngésznie az utazónak, hiszen sok kizárással lehet találkozni. Az Uniqa esetében például van lehetőség online és már útközben megkötni biztosítást, de Ballai Brigitta felhívta a figyelmet arra, hogy az Uniqa esetében azzal kell számolni, hogy trópusi betegségekre (malária, dengue láz) nem fizet a biztosító. „Ezzel szembesülhetünk például az Uniqa bérlete kapcsán. Míg más biztosítóknál, a CIB-nél meg minden ilyen jellegű betegséget áll a biztosító, ha az ember az ajánlott oltásokat megkapta”- fogalmaz.

A dengue láz esetében például nem árt azzal számolni, hogy csak a fertőzés megállapítása 30-40 ezer forintos költséget jelent Thaiföldön például, ahol egyes szigeteken igen elterjedt a tigrisszúnyog, amely a magas lázzal járó fertőzést terjeszti.

 
Utazási szakemberek ugyanakkor megjegyzik, a sokat utazó nomádokra mindenképpen érdemes odafigyelni, úttörők lehetnek az új és trendi úti célok meghatározásában, és jó pár környék nekik köszönheti a gyors felvirágzást – példaként szokás említeni a thai Chaing Mait, vagy az indonéziai Balit.

Pár alapadat a digitális nomádokról

  • Több nő van, mint férfi
  •  2020 a nemzetközi piacon elérheti az 50%-ot a remote workerek száma
  • 3-ból egy szabadúszó
  • 31-60 napig utazik 23 százalékuk, 48 százalékuk pedig fél hónapot van általában egy helyen<
  • Az Y generációból kerül ki legtöbbjük, de egyre általánosabb lesz</div>
  • Pieter Levels, a Nomadist alapítója szerint 2035-re elérheti az egymilliárdot a nomádok száma világviszonylatban

Forrás