Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

dobbenetes-erre-koltik-majd-a-magyar-szulok-az-szja-visszateritest-penzcentrum-cikk

2022.02.05

Döbbenetes: erre költik majd a magyar szülők az szja-visszatérítést - Pénzcentrum cikk

A hazai lakosság elsöprő többsége, 90 százaléka tud arról, hogy a gyermekes szülők idén visszatérítést kapnak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukból. Egy országos reprezentatív kutatásban a válaszadók harmada mondta azt, hogy tudomása szerint ő vagy szülőtársa jogosult a kedvezményre, és körükben 80 százalékot meghaladó azoknak az aránya, akik jelentős vagy legalább érezhető segítségnek tartják ezt a támogatást a kapott összegtől függetlenül.  A kedvezményezetti körbe tartozók fele 400 ezer, vagy azt meghaladó, 16 százalékuk egyenesen 800 ezer forint feletti támogatásra számít. A válaszadók a visszatérítés 51 százalékát várhatóan megtakarításra fordítják, 49 százalékát pedig elköltik.
Csaknem 2 millió szülő összesen 600 milliárd forintot kap vissza az szja-adóvisszatérítésnek köszönhetően. Az NRC Marketingkutató által készített kutatás arra kereste a választ, hogy a jogosult családok (a válaszadók 33 százaléka) mekkora összeggel számolnak, és hogyan tervezik felhasználni a pénzt. A jogosultak fele 400 ezer, vagy azt meghaladó, 16 százalékuk egyenesen 800 ezer forint feletti támogatásra számít. A visszatérített összeg 51 százalékát, azaz 306 milliárd forintot a jogosultak a pénzügyi tartalékok feltöltésére szeretnének fordítani, a fennmaradó 294 milliárd forintot pedig elköltenék.

Ha mélyebbre ásunk a kutatási adatokban, az is kiderül, hogy a jogosultak között egyharmad körüli azoknak az aránya, akik már idén felhasználnák valamilyen célra a teljes visszatérítést, 14 százalék minden fillért félretenne. A többség (52%) költene és megtakarítana is az összegből. A pénz idei elköltését megjelölők többsége, 64 százaléka már tavasszal, vagy legkésőbb nyáron már el is költené a teljes összeget.

A megtakarítók, több mint fele készpénzben vagy folyószámlán tartja majd a visszakapott összeget, klasszikus megtakarítási, befektetési terméket – állampapírt, megtakarítási számlát – csaknem negyven százalékuk választana. Ugyancsak népszerű célnak számítanak az élet- és nyugdíjbiztosítások, meglévő vagy új szerződésbe a megtakarítók 10%-a tervez befizetést. 

A kutatás eredményeiből is látszik, hogy a járvány felértékelte az öngondoskodás szerepét, sokan döntenek úgy, hogy az szja-visszatérítést részben vagy egészben megtakarításra fordítják.  A megtakarítást is tervezők 10 százaléka biztosítási termékekbe fektetné a pénzét, többen most szeretnének először új élet- vagy nyugdíjbiztosítást kötni. Azt tapasztaljuk, hogy a pandémia átalakította, hogy milyen biztosítási termékeket keresnek az ügyfelek a piacon. Előtérbe került a rugalmasság, a változó élethelyzetekhez és anyagi lehetőségekhez való alkalmazkodás. 

 – mondta el Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője.

A visszatérítést már idén elkölteni tervezők körében a lakáscélú kiadások a meghatározók. A kutatás résztvevői több választ is megadhattak arra, hogy mire fordítják a pénzt, az eredmények alapján a legnagyobb arányban otthonuk bővítésére, felújítására, felszerelésére, korszerűsítésére használják fel a támogatást. A válaszadók 43 százaléka jelölte meg, hogy a pénz egészét vagy egy részét lakásfelújításra, bővítésre, vagy energetikai korszerűsítésre szánná, de magas, 14 százalék azok aránya is, akik bútor- és háztartásigép vásárlására költenének. 

„A biztonságra való törekvés a pénzt azonnal elkölteni tervezők körében is megfigyelhető. A meglévő tartozásaik kifizetését, hiteleik végtörlesztését ebben a körben a megkérdezettek 13 százaléka jelölte meg célként. Figyelemre méltó, hogy a válaszadók 4 százaléka új lakás vásárláshoz – az önerő kiegészítéseként - használja fel az összeget. Mindezek azt mutatják, hogy az otthonteremtési és a felújítási célok meghatározóak, ha plusz forráshoz jutnak az emberek.” – mondta Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

A lakáscélok mellett ugyanakkor jelentős, közel 30 százalék azok aránya, akik a mindennapi kiadások fedezésére is fordítanának az összegből, az ötven év felettiek esetében pedig az átlagnál nagyobb hangsúlyt kap az egészségügyi kiadások fedezése is. 19 százalékuk költene erre szemben a 9 százalékos átlaggal. Tanulásra, tanfolyamokra, ami inkább tekinthető befektetésnek, mint kiadásnak, a válaszadók 10 százaléka tervez költeni még idén. Utazásra, pihenésre és nyaralásra az összegből idén költő válaszadók 8 százaléka fordítana pénzt, a 800 ezer forintnál magasabb összegre számítók között ez az arány azonban már 14 százalék. Az pedig nem meglepő, hogy a többség a család közös céljaira, valamint a gyermekeire fordítja a pénzt.

Forrás