Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

koszono-level-mabiasz-konferencia-2022

2022.11.11

Köszönő levél - MABIASZ Konferencia 2022.

Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik elfogadták a meghívásunkat, és részt vettek a MABIASZ idei szakmai konferenciáján. Ez a konferencia különleges volt, hiszen idén ünnepli a MABIASZ a 20 éves születésnapját! Bízunk benne, hogy 2023-ben ismét találkozunk, terveink szerint már a korábbi években megszokott tavaszi rendezvényünkön.

Kedves Tagtársak!

 

Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik elfogadták a meghívásunkat, és részt vettek a MABIASZ idei szakmai konferenciáján. Ez a konferencia különleges volt, hiszen idén ünnepli a MABIASZ a 20 éves születésnapját! Bízunk benne, hogy 2023-ben ismét találkozunk, terveink szerint már a korábbi években megszokott tavaszi rendezvényünkön.

Több, mint 300 fő volt jelen az eseményen, november 7. és 9. között a Thermál Hotel Visegrádban. Színes programokkal, érdekes és hasznos előadásokban gazdag konferencián vagyunk túl, mely a Ti részvételetek nélkül nem jöhetett volna létre. Ezért hálásak vagyunk és köszönjük a tagoknak, biztosítóknak, támogatóknak és partnereinknek!

 

A program hétfő délután kezdődött, melyet Püski András elnök úr nyitott meg. A köszöntő után Bunya László, a MABIASZ volt főtitkára mutatta be a MABIASZ történetét képekben – kiegészülve Lebedi Zsolt alapító taggal, és Kósa Attila jelenlegi főtitkárral. Ezt követően a korábbi főtitkárok (Bunya László és Nyakas-Kovács Orsolya), az elnökség közreműködésével kitüntették elnök urat – az alapítás és a 20 éves munkájának megbecsüléseként – egy különleges Muzsay Géza Biztosítási Szakmai Nívódíjat adták át közösen.

A múltidézés mellett Püski András elnök úr beszélt a jövőről, és bemutatta a Jövő Nemzedék Szekció tagjait, akik a következő időszakban aktívan segítik a szövetség munkáját:

Batizi Gyula (Forbi-Plus Kft.)
Bene Áron (Kőrös-Blank Kft.)
Bereczki Krisztián (Dárius Kincse 2001. Kft.)
Vas Vencel (V&K Alkusz Kft.)
Kósa Attila (Euro-Sales Kft.)

 

Végül elnök úr kitüntette a szövetség azon tagjait, akik éveken át segítették a munkáját, aktívan részt vettek a MABIASZ életében, így elismerésben részesültek:

Szigeti Júlia elnökségi tag
Nyakas-Kovács Orsolya volt főtitkár
Dr. Ébli Györgyné Éva volt elnökségi tag
Batizi László elnökségi tag
Dr. Sajó Ferenc elnökségi tag
Debreczeni Ákos volt főtitkár
Bereczki Zsolt volt elnökségi tag
Lebedi Zsolt alapító tag
Somodi Krisztián volt elnökségi tag
Bunya László volt főtitkár
Kósa Attila főtitkár

Ezt követőben pedig a biztosító társaságok köszöntették a 20 éves MABIASZ-t, köszönjük az elismeréseket, ajándékokat!

 

Rövid pihenő után kezdetét vette a gálavacsora, melyet egy táncprodukció nyitott meg, melyet követően egy óriási szülinapi tortával ünnepeltük meg a 20 éves MABIASZ-t. Az est ismét  tánccal folytatódott, ami után egy tombola sorsolás következett: a Colonnade támogatásával kisorsolásra került három értékes ajándék – egy elektromos roller, egy hordozható bluetooth hangszóró és egy vezeték nélküli fejhallgató.

A vacsorát követően megérkeztek az est sztárvendégei: Korda György és Balázs Klári! Az óriási hangulatú koncert után pedig ismét Dj. Smash szórakoztatta video-disco partyjával a megjelenteket.

 

Másnap, kedd délelőtt kezdődött a szakmai blokk.

Dinsdale Julianna elnök-helyettes, a Magyar Biztosítók Szövetsége képviseletében mutatta be az elmúlt időszak biztosítási piac helyzetét. A Magyar Nemzeti Bank képviseletében Vizi Tamás, Biztosítási felügyeleti osztályvezető osztályvezetője tartott előadást a biztosítási és közvetítői piac tendenciáiról, az elkövetkezendő időszakról.

Végül és nem utolsó sorban a keddi szakmai blokkot Kovács Zsolt Nemzeti biztosítási stratégiáért és egyes pénzügyi szolgáltatásokért felelős miniszteri biztos beszéde zárta.

A kávészünet után megkezdődött a díjak átadása. Első körben a Muzsay Géza Szakmai Nívódíjat adta át Püski András elnök úr, szakmai munkájának elismeréseként Dr. Pozderka Gábor úrnak.

 

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége által alapított a Magyar Biztosítási Terméknagydíjak átadása következett. Az egyes kategóriák termékeit az alábbi szempontok szerint díjazták az alkusz kollégák:

  • Szolgáltatási ár/érték arány
  • Kárrendezés (gyorsaság, pontosság, korrektség)
  • ügyvitel, adminisztráció (kötvény kiállítása, díjbekérő kiállítása, módosítások átvezetése, támogatás)

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének tagjai körében végzett felmérés alapján a biztosító társaságok közül a

Casco biztosítás kategóriájában
Bronz minősítést kapott:
Groupama Biztosító Zrt.
Ezüst minősítést kapott:
Uniqa Biztosító Zrt.
Arany minősítést kapott:
Allianz Hungária Biztosító Zrt.

 
Lakásbiztosítás kategóriájában
Bronz minősítést kapott:
SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.
Ezüst minősítést kapott:
Generali Biztosító Zrt.
Arany minősítést kapott:
Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
 
Vagyon- és felelősségbiztosítás kategóriájában
Bronz minősítést kapott:
Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
Ezüst minősítést kapott:
Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe
Arany minősítést kapott:
Generali Biztosító Zrt.
 
Szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás kategóriájában
Bronz minősítést kapott:
UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Ezüst minősítést kapott:
Generali Biztosító Zrt.
Arany minősítést kapott:
MediHelp International Hungary
 
Utasbiztosítás kategóriájában
Bronz minősítést kapott:
Mapfre Asistencia S. A. Magyarországi Fióktelepe
Ezüst minősítést kapott:
Európai Utazási Biztosító Zrt.
Arany minősítést kapott:
Colonnade Insurance S.A.
Magyarországi Fióktelepe

 

Következett az életműdíjak, és szakmai nívódíjak átadása.

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségea magyar biztosítási szektort átható mind szakmai, mind emberi munkássága elismeréseként életműdíjat kapott:

Gordos József
Gulyás István
Németh László

 

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége szakmai munkájának és hozzáállásának elismeréseként MABIASZ Szakmai Nívódíjat adományozott

Bauer Éva
Bene Áron
Fodor Zoltán
Kardos László
részére

 

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége kezdeményezésére a biztosító társaságok szavazatai alapján - az ajánlatkérések korrektségét és szakmaiságát; a biztosítókkal való kapcsolattartást; a kárrendezésben való részvételt és hozzáállást; az állományápolás minőségét és az ügyvitel pontosságát figyelembe véve

2021-as munkája elismeréseként
2022. évre
MABIASZ Minősített Alkusz  
díjat kapott a
Nelson Biztosítási Alkusz Zrt.

 

 

Végül és nem utolsó sorban köszöntöttük az új tagokat, és az első jelentkezőt is. Új tagok:

Fran-Ko Kft. (Francz Gabriella)
Prémium Biztosítási Alkusz Kft. (Markos Máté)
Zenit-Risk Kft. (Kondor Tímea)
Etalon Alkusz Kft. (Szabó Sándor)

 

A jelentkezési lap kiküldése napján elsőként jelentkező tag:
Nordkapp Kft. (Halász Zoltán)
 
GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTAKNAK!

 

 

Az ebédet követően pedig már megkezdődtek a kötetlen programok, csapatépítő lehetőségekkel:

  • Kávé kóstoló a MediHelp támogatásával, majd 15:30-kor Katona Csaba történész, mindig élvezetes előadása most a kávéról, kávézásról.
  • Casino
  • Wellness

 

Kora délutáni kezdéssel kezdetét vette az II. MABIASZ Póker kupa. Az esti döntőt követően pedig sor került a díj kiosztására is.

I. helyezést ért el Matos Lajos (KÉK PTI Kft.)
 
GRATULÁLUNK!
 

A vacsorát követően karaoke buli kezdődött, Fodor Zoli jóvoltából.

 

Még egyszer nagyon szépen köszönjük, hogy eljöttetek, reméljük jól éreztétek magatokat. 2023-ban ismét találkozunk, a részletekkel kapcsolatban hamarosan jelentkezünk. 

Külön köszönjük az elnökség munkáját is, akik rengeteget tettek azért, hogy az esemény ismét megrendezésre kerüljön!

 

További sok sikert kívánunk mindenkinek!

 

Köszönettel és Üdvözlettel:

Püski András elnök

Kósa Attila főtitkár

MABIASZ