Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.
Szövetségünk megkezdte az egyeztetéseket a biztosító társaságokkal az extraprofitadó csökkentés-visszatérítés témakörében. Legutóbbi szakmai napunkon már beszéltünk róla, az egyik diánkon már konkrét információkat is tudtunk közölni.
Ide évben már tudtunk jó hírrel szolgálni, miszerint a Groupama biztosító a 197/2022. (VI. 4.) Kormányrendelet szerint bevezetett biztosítási pótadó mértékét csökkentette, 50%-kal állampapír vásárlással.
Az egyeztetések elindultak a többi biztosítóval is, hírlevében megküldtük részetekre egy kivonatot – kérünk benneteket, hogy ezt a dokumentumot kezeljétek bizalmasan, a benne található információk előzetes szóbeli egyeztetések eredménye. A változásokról és friss adatokról folyamatosan tájékoztatunk benneteket.
Szintén jó hír, hogy a Generali biztosító is rendezi a non-life termékek tekintetében a 2025-évben az extraprofit adóra eső visszatartott és ténylegesen fizetendő jutalékkülönbözetet. Ennek pontos mértékét, az elszámolás módját és menetét az éves jutalékmennyiség ismeretében a decemberi zárást követően fogják megküldeni részetekre.
Ezt követően a kifizetést 2026 első hónapjaiban ütemezetten teljesítik.