Mi tudjuk hová tartunk!
Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.
Hírek
2020.08.10
A nyugdíjazott operációs rendszer, a Windows 7 használata már nem biztonságos, hiszen nem készülnek hozzá frissítések – erre figyelmezteti a cégeket (és lényegében mindenkit) a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI).
2020.08.06
Alig kétszázalékos kamattal kínálnak nekünk fix kamatú életbiztosítást. Van ennek valami előnye, mondjuk a bankbetétekhez képest? – érdeklődött T. Imre Káposztásmegyerről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinél. Kérdésére Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszolt.
2020.08.06
A kerékpározás fellendülését hozta magával a koronavírus-járvány, ami jelentősen megdobta a kétkerekűkre kötött hello Bringás biztosítások számát is. Újdonság, hogy elektromos kerékpárra, és már rollerre – akár elektromosra – is köthetünk biztosítást a hello.hu honlapon vagy appon keresztü
2020.08.04
A Mabisz szerint érdemes körülnézni a gyermekek számára hozzáférhető biztosítások palettáján.
2020.08.04
A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen – mondta hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
2020.08.04
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint már több mint százezren kapták meg a diplomájukat a nyelvvizsgamentesség miatt, közölték az MTI-vel.
2020.08.03
A júniusi ötmilliárd forintot követően a júliusi időjárási anomáliák legalább két és fél milliárd forinttal terhelték meg a biztosítók büdzséit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2020.07.30
Jövőbeni osztalékfizetés céljából dönthetett az alaptőkéje megháromszorozása mellett a CIG Pannónia Életbiztosító – kommentálta a társaság akcióját Vágó Attila, a Concorde elemzője. Az alaptőke megemelésével járó részvénycsere részleteit ma ismerhették meg a részvényesek. Az akciónak része az is, hogy az augusztus 14-én esedékes rendkívüli közgyűlésen kapott felhatalmazás alapján ismét leszállíthatják az alaptőkét, így két lépcsőben valósul meg az osztalékfizetés forrásául szolgáló eredménytartalék megnövelése.
2020.07.30
2021-től 1,8%-ra csökken az újonnan megkötött, forintos megtakarítási célú életbiztosítások maximális technikai kamatlába egy új MNB-rendelet alapján, amely a legfrissebb közlönyben került kihirdetésre. A lépést valószínűleg az alacsony hozamkörnyezet teszi indokolttá, azonban ez még inkább csorbíthatja az eleve nem túl attraktív feltételeket kínáló vegyes életbiztosítások népszerűségét.