Mi tudjuk hová tartunk!
Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.
Hírek
2020.07.03
A Portfolio az MKB Bankot, miért döntött úgy, hogy 6 hónapos felmondási idővel, azaz idén év végével megszünteti értékesítési együttműködését a CIG Pannóniával, amelynek az új életbiztosítási szerződései tavaly 18%-ban a banki értékesítésből származtak. A bank válasza alapján a háttérben a CIG ügyfélkiszolgálásával és az ügyfélélménnyel kapcsolatos kifogások állhatnak.
2020.07.03
Sokáig csak találgatni lehetett, hogy Magyarországon miért olyan magas a koronavírus nyers halálozási rátája. A 14%-os aránnyal ugyanis bekerültünk a legrosszabbul teljesítő országok közé. Az országos mérés adatai alapján azonban kiderült, amit eddig is gondoltunk: hazánkban nagyon sok koronavírusos eset maradt rejtve a hatóságok elől, és a halálozási ráta igazából nem is magas. Bemutatjuk azt is, hogy valójában mekkora lehetett a járvány hazánkban.
2020.07.03
MABIASZ KONFERENCIA 2020.
Megrendezésre kerül az elmaradt tavaszi konferencia, a részletekkel kapcsolatban hamarosan jelentkezünk!
2020.07.03
MABIASZ Sportnap és Főzőverseny 2020. szeptember 9. (szerda)! Várjuk jelentekéseiteket!
2020.07.03
Többségi tulajdont vásárolt az Insurance Partners Biztosítási Alkusz Kft.-ben a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. A stratégiai partnerség keretében a Hungarikum Magyarország építőiparának legjelentősebb résztvevőit és hitelbiztosítással rendelkező ügyfeleit tervezi kiszolgálni - írja sajtóközleményben a társaság.
2020.07.03
Közleményben reagált az Adótanácsadók Egyesülete a kata szerint adózókat érintő új törvényjavaslatra, miszerint ha valaki ugyanannak a cégnek hárommillió forint fölött állít ki számlát, akkor a határösszeg fölötti rész után 40 százalék adót kell befizetnie.
2020.07.01
Az MNB elfogadta a CIG EMABIT biztosító szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét. A biztosítónak a jelenlegihez képest további ötszázmillió forintnyi többlettőkét kell biztosítania működéséhez. A tőkemegfelelés helyreállításához – más intézkedések mellett – szükséges kiegészítő szavatolótőke-elem bevonását ugyanakkor a CIG EMABIT kérelmére egy másik határozatában már jóvá is hagyta a jegybank.
2020.07.01
A kis- és középvállalkozások igencsak nehéz helyzetbe kerültek az elmúlt hónapokban, sőt, a régi kerékvágásba való visszatérés sem feltétlenül zökkenőmentes. Ha egyáltalán lehetséges.
2020.07.01
Az azonnali fizetési rendszer márciusi indulása óta egyre több hazai bank teszi elérhetővé a fizetési kérelem szolgáltatást. Ez tulajdonképpen egy előre kitöltött adatokkal működő azonnali átutalás, egyszerűbbé teszi a címzett dolgát, ha egy összeget ki kell fizetnie.