Mi tudjuk hová tartunk!
Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.
Hírek
2020.06.03
Rég nem látott nyereséget ért el 2019-ben az MNB, így lehetősége volt 250 milliárd forintot osztalékként befizetni a költségvetésbe. A napokban megjelent a jegybank éves jelentése, amiből a részletek is kiderülnek: elsősorban az aranytartalékon realizált egyszeri profit tette ezt lehetővé, de a kamateredményben is folytatódott a pozitív tendencia.
2020.06.03
A koronavírus miatt szeptember 30-ára halasztotta a kormány az éves beszámolók elkészítésének idei határidejét a cégek számára. A „közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók” esetében, vagyis a tőzsdei cégeknél, bankoknál, biztosítóknál és befektetési vállalkozásoknál azonban idén is május 31-e maradt a határidő. Ennek megfelelően a hazai nagybankok is közzétették IFRS szerinti egyedi beszámolóikat.
2020.06.02
A belföldi utasbiztosítások fontosságáról beszélt az InfoRádióban Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője, a várhatóan megnövekedő belföldi utasforgalom miatt.
2020.06.02
Hiába nőtt februárról március hónapra látványosan az átlagkereset Magyarországon, már látszanak a gazdasági válság első jelei: a statisztikai hivatal számaiból élesen kirajzolódik a szektor, amelyik szinte egyik pillanatról a másikra állt le. Ugyanakkor vannak olyanok is, akiknek kirívó mértékben emelkedett a fizetésük az év harmadik hónapjában: vajon mi lehet ennek az oka?
2020.06.02
Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén, napi 2000-2500 foglalás jön be - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1-en.
2020.06.02
Biztonságosnak tartja a netezők túlnyomó része a banki rendszereket, azaz bíznak abban, hogy ezek kivédik az esetleges kibertámadásokat – derül ki a K&H kutatásából. Ugyanakkor a többség tart a különböző netes, kártyás visszaélésektől.
2020.06.02
A mostani időszakban a korábbinál is fontosabbá vált, hogy tovább tudjuk képezni magunkat, szerencsére ezen a területen már most is dinamikus fejlődés látható, hazánk pedig élen jár a képzések tekintetében.
2020.05.28
Nagyon szűkszavúan adta hírül az MNB, hogy a legfontosabb jelenlegi szakmai képviselőjük, Nagy Márton alelnök lemondott "más fontos vezetői megbízása miatt". Korábbi portrénkat itt olvashatja a volt alelnökről.
2020.05.28
Az Oregoni Egyetem tudósai szimulációval mutatták meg, mi történik, ha egy fertőzött ember felszáll a metróra és beszélget az utastársával.