Mi tudjuk hová tartunk!
Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.
Hírek
2020.09.10
Egyébként is, de a koronavírus évéből visszatekintve pedig különösen is elmondható, hogy 2019 a magyar bankszektor aranyéve volt. Közzétette tegnap az MNB Aranykönyvét, amelyből sok más mellett a hitelintézetek teljes tavalyi sorrendje is kiolvasható. 31-ből mindössze 4 szereplő lett tavaly veszteséges. Szeptember 15-ei, jövő keddi hibrid Hitelezés 2020 konferenciánkon a bankszektor vezetői is elmondják a véleményüket, online jegyek még kaphatók az eseményre.
2020.09.10
Az elmúlt években hihetetlen mértékű digitális átalakulást vezényelt le a NAV, gyökeresen megváltoztatva az adatszerzés módját és ezáltal az adózók ellenőrizhetőségét. Ez azonban csak az első szakasza egy olyan átfogó adatszolgáltatási rendszernek, amellyel már nemcsak a cégek számlázására, de a későbbiekben akár a készletnyilvántartásokra, a vállalatirányítási rendszerek tartalmára, gyakorlatilag a teljes könyvelésre is ráláthat majd a magyar adóhatóság.
2020.09.10
Hátrányosan érinti a vállalkozásokat, hogy jövő évtől szigorodik a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) – derül ki egy felmérésből, amelyet több mint hatezer vállalkozás megkérdezésével készített a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több egyetemmel együttműködve. Az új KATA-szabályoktól főként a szellemi területeken működő cégek tartanak.
2020.09.10
A CIG Pannónia Életbiztosító új igazgatósága kezdeményezte a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt.-nek a végelszámolását, amely a biztosító új értékesítésében tavaly több mint 10%-os részesedést ért el.
2020.09.10
Arany, gyógyszeripari részvény, streamingszolgáltatók, biztosítók és közműcégek – ezek a befektetési szakértők legjobb tippjei. Ha lesz jó koronavírus-vakcina, kilőhet a szállodák, légi cégek és a bankpapírok árfolyama is.
2020.09.08
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora bizonyos fokig érthető emberi tulajdonsággal magyarázza a drámaian megnőtt esetszámokat a koronavírus-járvány második hulláma idején - írja az Index.
2020.09.08
2020.09.08
Azzal, hogy a Konzuli Szolgálat vörössé minősítette az összes külföldi országot, jogi értelemben érvényüket veszítették a megkötött utasbiztosítások is.
2020.09.08
Válságállónak bizonyult a magyar biztosítási szektor a koronavírus-járvány első teljes negyedévének adatai alapján – értékelték az MNB friss statisztikáit a Magyar Biztosítók Szövetsége mai sajtótájékoztatóján. Az utasbiztosítások díjbevétele azonban a negyedére esett, és nagyon nehéznek ígérkezik a teljes szektor számára az idei év, örülhet a piac, ha stagnálni fognak a díjbevételek. Idén tömegrendezvények nélkül rendezik meg a MABISZ kezdeményezésére néhány éve elindult Biztonság hetét.