Mi tudjuk hová tartunk!
Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.
Hírek
2020.10.07
Az MNB új körlevelében továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését. A vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok továbbra is fennállnak – adta hírül a felügyeleti hatóság.
2020.10.07
A feltörekvő piacok, ezen belül is Ázsia vált a globális biztosítási piac növekedési motorjává, az ázsiai biztosítók tulajdonosainak viszont még várniuk kell arra, hogy befektetéseik érdemben megtérüljenek – derül ki a McKinsey legfrissebb tanulmányából.
2020.10.07
A nyugdíjrendszereket is fenyegeti a világjárvány nyomán kialakuló válság – derül ki az Aegon nyugdíjfelkészültségi kutatás 2020-as adataiból. A pandémiás helyzet a munkaadók jövedelmezőségét, így a vállalati nyugdíjprogramokat is veszélyezteti.
2020.10.07
Magyarország legnagyobb biztosításközvetítőjévé válhat idén a Hungarikum alkuszcsoport, amelynek központi cége Felcsúton székel, két tulajdonosa pedig közvetetten Keszthelyi Erik (képünkön) és közvetlenül Mészáros Lőrinc. Míg két évtizede, a Brokernet idejében még a lakossági életbiztosításokkal, mostanság (jelentős részben állami tulajdonú) vállalatok vagyon- és felelősségbiztosításaival lehet a legnagyobbat szakítani a biztosításközvetítés területén – mutatja példájuk.
2020.10.06
A Reticulum Insurance Biztosítási Alkusz Kft. teljes állományátruházással csatlakozott a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-hez – adta hírül a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló társaság.
2020.10.05
Három biztosító is kopogtat jelenleg fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázatával a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). Velük és az októberre várható újabb jelentkezőkkel együtt így rövidesen már a szektor díjainak mintegy kilencven százalékát begyűjtő biztosítói körben lesz elérhető a speciális termék, s átfogó reform indulhat el a lakásbiztosítási piacon.
2020.10.05
Három újabb biztosító pályázott az MNB-nél minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) minősítésre, és még többen készülnek erre – derült ki Kandrács Csaba alelnök ma megjelent nyilatkozatából.
2020.10.01
Minden cégnek és munkavállalónak fel kell készülnie arra, hogy amíg nincsenek tömegesen beoltva a koronavírus ellen az emberek, addig hibrid életet fogunk élni.
2020.10.01
A mostani hozamkörnyezetben nehéz dolga van azoknak, akik fix hozamú befektetést szeretnének, hiszen a bankbetétek már nominálisan se hoznak semmit, a meglóduló infláció pedig reálértéken leradírozza még azt a kis hozamot is, amelyet rövidebb lejáratú állampapírokkal elérhetünk. A PMÁP, MÁP+-szon kívül nem nagyon van most olyan befektetés a hazai piacon, mellyel fix reálhozamot lehet elérni alacsony kockázatvállalás mellett, viszont ha nem a hozam a cél, hanem a pénzünk nominális értékének megőrzése, a likviditáskezelés vagy más plusz szolgáltatások, adott még 1-2 jó lehetőség.